Kónya Gyula
tűzzománc iparművész

1942-ben születtem Kolozsvárott (Magyarországon). Iskoláimat Budapesten végeztem. Tevékenységem aktív vegyész éveimre vezethető vissza, ahol a zománctechnológia fejlesztése volt a feladatom. Laboratóriumunkban (üzemeinkben is) lehetőséget nyújtottunk a bennünket felkereső alkotóművészek terveinek megvalósításához Az Ő hatásukra kezdtem el magam is tervezgetni, és abból alkotásokat készíteni.
Az 1970-es évek második felétől már rendszeresen zsűriztettem a munkáimat a Képző és Iparművészeti Lektorátusnál. Ezt követően folyamatosan kaptam megrendeléseket a Képcsarnok, és az Iparművészeti Vállalatok üzleteitől. Alapító tagja voltam az 1975-ben Kecskeméten megalakult Nemzetközi Zománcművészeti Alkotó Műhelynek. Dísztárgyakat, ékszereket, reklámtárgyakat, jelvényeket, plaketteket készítettem vállatoknak, önkormányzatoknak. A teljesség igénye nélkül néhány közülük: Caola, Elektro Coop Dél budai Vendéglátóipari Vállalat, Tihany Club, ZF Lenksysteme Hungaria, Kiskunfélegyháza, Csobánka, Répceszemere, stb.
A Tűzzománcművészek Magyar Társaságának tagjaként, rendszeresen vettem, és veszek részt belföldi, és külföldi kiállításain. A 90-es évektől európai nagyvárosok nemzetközi vásárain- kiállításain értékesítettem munkáimat, visszatérőként is. Néhány: Párizs, Milánó, Graz, Bécs, Bázel, Bologna, Brüsszel, Bari, Lyon, és még mások.
     
2002 és 2006 között szakoktatói megbízás keretében zománctechnikát tanítottam a Kövesi Erzsébet Szakközépiskolában. Taníványim egy részével mai napig is nagyon jó a személyes, és szakmai kapcsolatom. A jelen időben készülő jelvények készítése mellett régi rendjelek, jelvények restaurálásával is foglalkozom. Egyéni kiállításaim:
1980. Marczibányi Téri Művelődési Ház
1981. Bácsalmás Művelődési Ház
1982. Tiszaújváros (akkori nevén Leninváros) Művelődési Ház
2021. Kiskunlacháza, a Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár
2022. Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Galéria
2023. Újpest, Városi Könyvtár és Galéria
2023. Párbeszéd Ház
Csoportos kiállításokon először 1984-ben a Vigadó Galériában „A ZOMÁNC” címmel megrendezett kiállításon vettem részt, továbbiakban a Tűzzománcművészek Magyar Társaságához csatlakozva az általuk szervezett kiállításokon rendszeresen részt veszek, ennek sora hosszú, ezért ezt nem is részletezném.
Alkotásaim, termékeim megtekinthetők a tuzzomancok.fw.hu honlap galéria menüpontjában.
Üdvözlettel!
Kónya Gyula