A tűzzománcról...
A zománc olvasztás útján keletkezett, üvegszerűen megdermedt, főleg fémoxidokból álló massza, amelyet fémfelületre felhordva vörösizzáson ráégetünk. Az eljárás sikere érdekében a kétféle anyag hőtágulási-együtthatóját összhangba kell hozni.
Készülnek ipari és ötvös zománcok, ezek lehetnek átlátszó (transzparens), fedő (opak),és félig átlátszó (opál) típusúak.
A tűzzománc alkalmazásának kettős célja van:
- a felületek dekoratív megjelenítése a zománc által
- a fémfelület nemesítése, azaz mind a mechanikai, mind a kémiai ellenálló képességének növelése.
A tűzzománcot díszítő jelleggel, sok esetben drága és fél drágakövek helyettesítésére már az ókori Egyiptomban alkalmazták. Európában Görögföldön, és az Ibériai félszigeten keresztül terjedt el, és a mesterek újabb, és újabb technikák kifejlesztésével egyre népszerűbbé tették az elkészült műremekeket (bizánci, limoge, erdélyi technikák).
Mára a művészi zománcozásnak nagyon sok technikáját ismerjük, és alkalmazzuk, például: vésett-aljú, rekesz, sodrony, azsúr(ablak), sqrafitto, festett, stb.
Az ötvös mesterek az erőteljes díszítő hatása miatt nagy előszeretettel alkalmazták a tűzzománcot az általuk készített ékszereken, szakrális, és dísztárgyakon, jelvényeken, érdemrendeken.
A tűzzománc ipari felhasználása a XIX. század végén indult el. Az acélgyártás korszerűsítésével (Martin Siemens) a zománcozásra is alkalmas, jól használható alapanyagot tudtak gyártani. Ezáltal lehetőség nyílt számos, a háztartásokban használatos eszközök tűzzománc általi felületvédelmére (edények, tűzhelyek, mosogatók, kályhák, kádak, stb).
A XX. század második felétől épületek, és építmények belső és külső burkolására is felhasználják a tűzzománccal bevont elemeket (Zürich reptér, metróállomások, aluljárók, stb.).
Az ipari háttér lehetőséget nyújtott arra, hogy a kisebb méretű ötvös és iparművészeti munkák mellett megjelenjenek a nagyobb méretű képzőművészeti alkotások, táblaképek és murális művek, önálló művészeti ággá avatva a tűzzománc művészetet.
Kónya Gyula
|
